Stefano Palmieri cikke
EGSZB Munkavállalók csoportja

Jelentős átfedés van a Letta- és a Draghi-jelentés között, annak ellenére, hogy elemzéseik és a javasolt stratégiák lényegesen eltérnek egymástól.

Vegyük például a kohéziós politikát. A Letta-jelentésben központi szerepet játszik annak biztosításában, hogy az egységes piac előnyeiből az Unió valamennyi polgára és régiója részesüljön. A jelentés kiemeli továbbá a kohéziós politika és az általános érdekű szolgáltatások közötti kapcsolatot, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az európaiak a választásuk szerinti helyen élhessenek és dolgozhassanak. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a Draghi-jelentés kisebbnek ítéli a kohéziós politika jelentőségét, valamint a versenyképesség társadalmi és területi dimenzióját. Az európai versenyképességet a területi különbségek figyelmen kívül hagyásával tárgyalja, ezzel azt sugallja, hogy az EU általános versenyképességének egyszerű fokozása megoldaná a regionális problémákat. Figyelmen kívül hagyja, hogy számos régió esetében az alacsony versenyképesség és a területi hátrány ugyanazon érme két oldalát jelenti.

Mindkét jelentés elismeri, hogy a „szokásos ügymenet” már nem jöhet szóba az EU számára. A jelenlegi válságok sürgető jellege és összetettsége jelentős váltást tesz szükségessé az európai politikai döntéshozatalban, esetleg a Szerződés módosítása révén is. Tárgyalhatunk-e ténylegesen bővítésről anélkül, hogy foglalkoznánk a mélyebb politikai integráció szükségességével? Ennek a váltásnak léptékváltással is együtt kell járnia. A jelenlegi többéves pénzügyi keret (MFF) elégtelen: az EU GNI-jének valamivel több mint 1%-át teszi ki, és a „méltányos megtérülés” elavult logikája korlátozza. Új megközelítésre van szükség a Next Generation EU modell követésével. A rendkívüli kihívásokat merész megoldásokkal kell kezelni, többek között „közös biztonságos eszközök” kibocsátásával, ahogy a világjárvány idején is történt.

A 2028–2034-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret megmutatja majd az EU valódi szándékait, mivel meghatározza a következő hét évre vonatkozó prioritásokat. Ebben az összefüggésben nyílt vitára számíthatunk az EU előtt álló kihívásokról, tekintettel a számos jelenlegi válságra, valamint az EU fő célkitűzéseiről és azokról a közös európai javakról, amelyeket a polgárok számára biztosítani kíván.

A mindkét jelentésben javasolt szabályozási reform mérlegelésekor fontos emlékeztetni arra, hogy az EU a világ legfejlettebb „szociális piacgazdasága”. Magas szintű gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi normái elengedhetetlenek e modell sikeréhez, nem pedig akadályai annak. Ezért alapvetően hibás megközelítés az uniós szabályozás összevetése az egyesült államokbeli vagy a kínai szabályozással. Az uniós szabályok egyszerűsítésére irányuló bármiféle erőfeszítéseknek továbbra is védeniük kell a munkakörülményeket, a munkavállalók biztonságát, a fogyasztói jogokat, a társadalmi és gazdasági kohéziót, valamint a fenntartható növekedést.

Európa – bár későn – megértette, hogy már nem elegendő, ha csupán nagy a piac. Az előrelépéshez nagyobb egységre kell törekednie, ezen belül mélyebb politikai integrációra, valamint a gazdaság, az ipar, a kereskedelem, a külügyek és a védelem terén valóban egységes politikákra. Az elkövetkező hónapok döntő szerepet játszanak majd Európa jövőjének alakításában.