European Economic
and Social Committee
Átláthatósági intézkedések
2022. október 25-én az EGSZB Elnöksége elvben úgy határozott, hogy az EGSZB részt vesz az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság között 2021. május 20-án létrejött intézményközi megállapodás által létrehozott uniós átláthatósági nyilvántartásban.
Március 21-én az EGSZB Elnöksége határozatot fogadott el az átláthatósági nyilvántartásnak való megfelelésről, amely három intézkedést foglal magában:
- ajánlás az EGSZB tisztséget betöltő tagjai számára arra vonatkozóan, hogy csak nyilvántartásba vett érdekelt felekkel találkozzanak;
- kötelezettség az EGSZB tisztséget betöltő tagjai számára arra vonatkozóan, hogy közzétegyék találkozóik jegyzékét;
- lehetőség az EGSZB-előadók számára arra vonatkozóan, hogy „jogalkotási lábnyomot” csatoljanak véleményükhöz.
A fent vázolt átláthatósági intézkedések az intézményközi megállapodás szellemével összhangban lévőnek tekinthetők. Ezért megerősíthetik azt az EGSZB-ről alkotott képet, mely szerint az intézmény – a magatartási kódexe 1. cikkének megfelelően – elkötelezett a feddhetetlenség, a nyíltság, a szorgalom, a becsületesség és az elszámoltathatóság etikai elvei mellett.
Ez a határozat június 1-jén lép hatályba.
Downloads
-
Transparency Measures
-
DECISION on the direct public access of EESC meeting minutes and attendance lists
-
Privacy statement - Office-holding members meetings
-
Privacy statement - Legislative footprint