EGSZB info: Mesélne nekünk arról az eseményről, amely a letartóztatásához, majd pedig a bebörtönzéséhez vezetett?

Boško Savković: 2023. június 4-én hatalmas demonstráció szerveződött Belgrádban két mészárlást követően, amelyekben 18 ember vesztette életét, felük gyermek. Az emberek azt gondolták, hogy politikai demonstrációról van szó. Épp ellenkezőleg, békés demonstráció volt, az egyik legnagyobb, amelyet valaha szerveztek. Az emberek a rendőrségért felelős miniszter és az Elektronikus Médiát Szabályozó Hatóság tagjainak leváltását követelték.

Én egy olyan transzparenst vittem, amelynek egyik oldalán az szerepelt, hogy „PINK STINK” (a PINK Szerbia egyik legnagyobb kormánypárti médiacsoportja, a STINK pedig annyit jelent: „bűzlik”), a másik oldalára pedig az volt írva: „A keselyűk és a hiénák együtt menetelnek a biztonságos Szerbiáért”. Ez a néhány parlamenti tag által gyakran használt, „keselyűk és hiénák a biztonságért” kifejezésre utalt. Valaki jött, és egy bábut rögzített a transzparenshez, amely úgy nézett ki, mint Alekszandar Vucsics szerb elnök, felakasztva. A bábut aztán hamar levették, de a fotók, amiket róla készítettek már fent voltak a közösségi médián, és nagyon hamar felkapott hírré váltak.

Bár nem voltam rajta a képeken, nekem tulajdonították ezt a tettet, és a szerbiai alkotmányos rend felforgatására tett kísérlettel vádoltak meg, ami mintegy 30 év börtönbüntetést jelent. Négy rendőr jött, hogy letartóztassanak. „Miért vannak négyen?” – kérdeztem. „Ketten Önért jöttünk, ketten pedig a bábuért” – mondták. De sem a transzparenst nem találták meg (az a barátom kocsijában maradt), sem pedig a bábut.

Az Ön fogva tartása sok embert mozgósított Szerbiában és Brüsszelben egyaránt. Mivel Ön az EGSZB EU–Szerbia konzultatív vegyes bizottságának társelnöke, az EGSZB közzétett egy tweetet, amelyben azonnali szabadon engedését kérte, és amelyet 27 ezren tekintettek meg. Mit érez ezzel kapcsolatban?

Mivel börtönben voltam, fogalmam sem volt, mi történik. Csak azt tudtam, hogy a feleségem felhívta Aurel Laurențiu Plosceanut, az EGSZB alelnökét, és az EGSZB azonnal reagált, csakúgy, mint a szerbiai média, civil társadalom és nem kormányzati szervezetek. Szerbiában az emberek ismernek engem, és mindannyian reagáltak, demonstrációkat szervezve az igazságügyi palota előtt. Akkoriban azonban minderről fogalmam sem volt. Amikor 30 nap börtönbüntetést kaptam, elkezdtem átgondolni, hogy mi minden történhet velem, és hogy hány évet tölthetek börtönben. Az ilyen pillanatokban nem gondolkodik tisztán az ember, bár én ügyvédként igyekeztem annyira racionálisan gondolkodni, amennyire lehetséges.

Szerintem az emberek megértették, hogy ártatlan vagyok, amiben segített az uniós intézmények, az emberek és a nem kormányzati szervezetek által gyakorolt nyomás. Ők beszéltek a szerbiai hatóságokkal, aminek az eredménye az lett, hogy egy, az ügyészség által aláírt vádalkut ajánlottak, amely hat hónapos próbára bocsátást tartalmazott egy általános beismerő vallomásért cserébe.

Nem vagyok Che Guevara, csak egyike azoknak a polgároknak, akik biztonságos országban szeretnének élni, és ezért az utcára vonulnak tüntetni. Ennyi az egész. Író, újságíró és filmes vagyok. De most olyan helyzet van, amiben egyes kormánytagok színészek, a médiákban tevékenykedők, újságírók és állampolgárok ellen szólalnak fel, az emberek pedig kivonultak az utcára, mert nem akarják tovább hallgatni a parlamenti gyűlöletbeszédet.

Gondolja, hogy ez az esemény hatással lehet a szerb társadalomra?

Lehetséges, de ehhez szabad és független médiára van szükség. Belgrádban csak néhány független médiaorgánum működik. A fővároson kívül, a kisebb városokban az emberek nem tudják, mi történik. Ez egy információs háború; háború a kormánytól származó álhírek ellen, amelyek egy teljesen torz valóságot mutatnak be a demonstrációkról és az emberek követeléseiről.

Gondolja, hogy ez az esemény mély nyomot fog hagyni az életében?

Magam mögött akarom hagyni ezt az egészet, mert a börtön nem a tisztességes embereknek való hely. Nem akarok félelemben élni, mert minden perc, amit félelemben töltünk, tíz másikat vesz el az életünkből. A félelem azonban ösztönös érzés. Nem forradalmár vagyok, csak egy ember, aki élni akar azzal a jogával, hogy elmondja a véleményét. Túl sokat kérek? Ez csupán néhány az Európai Unió alapvető értékei közül: szabad igazságszolgáltatás, szólásszabadság és a gondolkodáshoz való jog.

Milyenfajta támogatást vár az EGSZB-től, illetve az EU-tól?

Már az is nagyon jó, ha figyelemmel kísérik a szerbiai eseményeket és a napi fejleményeket. Az is fontos, hogy az uniós intézmények kövessék a médiát és a Szerbiából érkező aktuális híreket. Bármilyen szintű támogatás hasznos számunkra. Jelenleg például két újságíró is börtönben van, ezért, ha politikai és diplomáciai üzeneteket küldenek a kormányunknak, az segíthetné őket. Én Európában gondolkodom, európai utat képzelek el Szerbia számára.

Beszélne kicsit bővebben a szerbiai média helyzetéről?

Van néhány független médiaorgánumunk, de nem elég, és ezek nem is érhetőek el az egész országban. Úgy vélem továbbá, hogy nem áll rendelkezésünkre elegendő média az EU népszerűsítéséhez, és ez az oka annak, hogy nem népszerű Szerbiában Európa eszméje. Arkhimédész, a görög filozófus egyszer azt mondta „Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot”. Én pedig azt mondom: „Adjátok nekem a médiát két hónapra, és én kifordítom sarkaiból az országot.” Nem kétséges, hogy a szabad média változást hozna Szerbiában. Van már néhány csoport, amelyek az újságírók védelmére jöttek létre, de az újságírókat nem kell úgy védeni, mint a veszélyeztetett állatokat.

És mi a helyzet az újságírók új generációjával?

Szenvedélyesen és odaadással végzik a munkájukat. Úgy gondolják, hogy a pártatlan tájékoztatás és a pártsemleges hírek mindenképpen egy ország és annak társadalmának javát szolgálják. Tudom, hogy televíziós csatornáktól érkező, jól fizető állásajánlatokat utasítanak el, ahol csak annyit kellene csinálniuk, hogy beállnak a sorba. Vannak azonban dolgok, amelyeket nem lehet pénzért megvenni, például a méltóságot. A fiatal generációnak van méltósága. Olyan szakmai karriert próbálnak építeni, amely mellett, amikor reggel felkelnek, szégyenérzet nélkül nézhetnek tükörbe.

Milyennek látja Szerbia jövőjét?

Szerbia jövője az EU-ban van. A lányom 23 éves. Biztos vagyok abban, hogy egy napon ő az Európai Unióban fog élni, de önmagam kapcsán már nem mondhatom el ugyanezt. Nem tudom, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy Szerbia megfeleljen az uniós normáknak, vagy hogy az EU újakat fog-e meghatározni Szerbiára vonatkozóan. De úgy gondolom, hogy Szerbia csakis egy irányba indulhat el.

20 éve Szalonikiben részt vettem egy konferencián, ahol a résztvevők azt mondták, hogy az EU-nak szüksége van Szerbiára, mert csakis rajta keresztül lehet összekapcsolni a Nyugat-Balkánt az EU-val. És ez így is van, utazzunk akár hajóval, vonattal vagy repülővel, immár akár Románián és Bulgárián keresztül is. A Nyugat-Balkán sorsa tehát teljes mértékben Szerbia sorsától függ. Önmagában a régió egyetlen másik országa sem csatlakozhat az EU-hoz.